XVI. Farsang Kupa Tata Országos Gasztronómiai Bajnokság

Tisztelt Kollégák és Diákok!

 


A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségen belül, a Tata és Környéke Regionális szervezet 16. alkalommal rendezi meg a „Farsang Kupa” Gasztronómiai versenyt (szakács, cukrász, felszolgáló/pincér - terítési verseny/, pék szakmákban), Cocktail versennyel egybekötve.

Szeretnénk, ha minél több, a szakmáját hivatásnak tekintő kolléga, leendő kolléga venne részt, s ennek szellemében kész volna összemérni tudását egy igényes, megannyi újítással jelentkező, és a nagyközönség számára is látványos versenyen, ezúttal már az új tatai városi sportcsarnokban!


„Farsang Kupa” gasztronómiai verseny már évek óta Magyarország rangos versenyei közé tartozik, sőt büszkén mondhatjuk, hogy a versenyzőink egy része már a Világversenyeken is dobogós sikerekkel mérettette meg magát, ezért kérjük a többi versenyzőnek is ilyen fokú hozzáállását!

 


Sok sikert kívánunk a felkészüléshez!


Szervezők

Változások:

 

Az előző évek nagy sikerére való tekintettel, ezúttal és ezen túl is jelen lesz a

D3 Cukorvirág kategória,

és az új nemzetközi szabályoknak 2017 óta

megváltozott a szakács tanuló kategória kiírása is!

 

 

 

                                           VERSENYKIÍRÁS

                                Képtalálat a következőre: „word logo”         NEVEZÉSI LAP

                                           NEVEZÉSI LAP (PDF)   

 

NEVEZÉS

  • A versenyre a mellékelt jelentkezési lapon (nyomtatottan kitöltve!) 2018.02.18-ig (vasárnap) lehet jelentkezni.
  • Az e-mailen beküldött nevezésekre, ha valaki legkésőbb 1 héten belül nem kap reagálást annak megérkezéséről, kérjük, azonnal jelezze a szervezők felé!

 

 

NEVEZÉSI DÍJ

 

  • 3000 Ft
  • tanulók számára ingyenes!
    • ez alól kivételt képez, ha a versenyen induló tanuló neve alatt szerepel az őt indító cég neve is

 


TOVÁBBI INFORMÁCIÓ


Petrezselyem Adrienn – 70/22 22 953  vagy   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   2017 óta ÚJ E-MAIL CÍM!

 Farsang Kupa Tata

 

 

A VERSENY LÁTOGATÁSA, HELYSZÍN


Mint minden eddigi évben, a Farsang Kupa minden érdeklődő számára ingyenesen megtekinthető 2018. február 24-én 12 és 17 óra között.


HELYSZÍN: Új Városi Sportcsarnok TATA -  2017 óta ÚJ HELYSZÍN!

                  a Május 1. út és Komáromi utca sarkától 50 méterre

 

 

  

 

 

 

 

 

Facebook Like

Hírlevél

Kiemelt partnereink