péntek, 17 április 2020 09:37

Elnöki jegyzet

Mérgezett tavasz - A valóság és ami mögötte van.

 

Jött, látott és remélhetőleg nem győz a COVID-19 vírus. 2020. januárjában és februárjában is csúcsokat döntött minden statisztikai mutató szerint a turizmus Magyarországon. Aztán jött a legrosszabb forgatókönyv, 2020. március 14-én felvonták a fekete zászlót és sok kolléga lehúzta a redőnyt a magyar turizmusban. Tízezreknek lett kilátástalan a mindennapja és holnapja. Sorra zártak és zárnak be az éttermek, a cukrászdák, a szállodák és mennek tönkre a felsorolás és a teljesség igénye nélkül a turizmus szektorában dolgozó vállalkozások. Ezzel elveszítve hitüket a szakmájuk iránt, benne dolgozó munkavállalók is. Természetesen egy-egy példától eltekintve - ahol megmaradtak a munkahelyek - ott átszervezték és átírták a mindennapokat, egyszóval talpon próbálnak maradni, mint a szakma „utolsó mohikánjai”. A többiek óriási várakozások és kilátástalan jövőkép nélkül várják a folytatást.

 

 

Forrás: NTAK - www.mtu.gov.hu

 

Számtalan kérdés elhangzik nap mint nap a vendégek és a vendéglátók oldaláról: „Mikor nyithatunk újra?,; Fürödhetünk-e ebben az évben a Balatonban?; Vajon kinyit-e törzshelyünk ebben az évben?; Mikor nyitnak a múzeumok?; Lesz-e munkám?; Meddig bírja még a vállalkozásom?!” A kérdések mögött rejlő tartalom és bizonytalanság határozza meg mindennapjainkat.

 

Mitől lett mérgezett 2020 tavasza sok ezer vendéglátónak és vendéglátásban dolgozónak?! 

Egy rövid elemzés részben segíthet abban, hogy soha ne kerüljünk hasonló helyzetbe, mint amilyenbe most került bármelyikünk szeretett szakmája. Hosszú az idő mialatt eljutottunk idáig, de mégis rövid és talán a COVID-19 vírus felgyorsította ezt az egész folyamatot. Azoknak az üzleteknek, akiknek nincs vagy nem tudtak tartalékot (működési, fejlesztési) képezni, ez az „idő” mindenképpen eljön, vagy valami csodára lett volna szükség ahhoz, hogy elkerüljék ezt a fajta végkimerüléses állapotot. Előbb-utóbb, de bezártak volna, ahogy fogalmaztam a vírus által okozott helyzet csak felpörgette az eseményeket. 

 

Forrás: UNWTO -https://www.unwto.org/impact-assessment-of-the-covid-19-outbreak-on-international-tourism

 

12 évvel ezelőtt kilökték a csúcs gasztronómusok az állóvízből a gasztronómiával foglalkozó vállalkozásokat és magát a szakmát is. Na jó nem mindenkit, de az a hullám, amit jó szándékkal keltettek mindenhová elért. Kellett az új technológia, a modern kori szemléletváltás, a mindig állandó minőségre törekvő szemlélet. Mindeközben sokan továbbra sem foglalkoztak a megtérüléssel, a fenntarthatósággal, csak úgy ’vitték a boltot’. Divat lett vendéglátást csinálni, ahogyan sokan fogalmaznak, trendi és szexi lett a vendéglátásban dolgozni és nem csak azért, mert jól fizet. Hangsúlyosabbá tette mindezt néhány kolléga médiajelenléte. Egy munkavállaló az egyik közösségi térben így fogalmazott: „most mi mondjuk meg mennyiért, s mennyit dolgozunk, ha nem tetszik, akkor elmegyek máshová, ha kell akkor külföldre.” 

 

Az elmúlt pár évben jutott minden, egyik oldalról szépek voltak a számok, a mutatók, jól teljesített a turizmus, sok volt a külföldi és belföldi vendég egyaránt, kollégáink óriási sikereket értek és érnek el hazai és nemzetközi versenyeken, valamint kezdett egyenesbe jönni a szakképzés is. Egyre gyakrabban lehetett találkozni önerőből fejlődő, képzett és világlátott, munkájukra igényes vállalkozókkal és náluk dolgozó szakemberekkel, akiknek a tudását nem az időközben leépült szakképzés adta.

 

Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy mitől is lett mérgezett 2020 tavasza? Ahogyan fent már megfogalmaztam, a COVID 19 csak felgyorsította az eseményeket. Miért? Mert az utóbbi években a vállalkozói jövedelmek és bevételek nem nőttek egyenes arányban a munkavállalói jövedelmekkel. A tartalékképzést a sokszor önerőből elindított felzárkózások sem segítették – habár voltak állami és EU-s források, de sajnos nem elegendő mennyiségűek. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha még ennyi segítség sincs?

 

A negatív árspirál lefelé hajtó hatása soha nem eredményezhet megfelelő minőséget és a fejlettebb régiókhoz való felzárkózást sem teszi lehetővé. Tessenek végig menni és egy - egy jó példától eltekintve végig nézni a kollégák által üzemeltetett helyeket és személyesen meggyőződni arról, hogy minden úgy igaz, ahogyan írva vagyon. Legalábbis ez nagyon jól látható. 

 

"Az elmúlt pár évben jutott minden, egyik oldalról szépek voltak a számok, a mutatók, jól teljesített a turizmus, sok volt a külföldi és belföldi vendég egyaránt."
A kép illusztráció.

 

A harmadik, ami pedig nagyon-nagyon fontos, az önbecsülés, egymás megbecsülése, ami nélkül az újranyitás, újraindulás elképzelhetetlennek tűnik. 

 

20 évvel ezelőtt is volt élet, nem olyan modern, nem olyan divatos, voltak szakácsok; cukrászok; pékek; éttermi mesterek; vállalkozók; vállalkozások, de legfőképp volt fizetőképes vendég – akik mára eltűntek. DE elfogyott a közös tisztelet, a megbecsülés és gyakran érezni, hogy sokakból eltűnt a szakmai alázat. Megváltozott a szakma!

 

Nagyon nagy probléma, amin el kell gondolkodni, hogy miért is kell folyamatosan béralku pozícióból vívni egymással. Igen, kell és kellett a munkabérek rendezése, kellett, mivel a sokszor emlegetett feketéből a szürkén keresztül a fehéredésig így jutottunk el. A vállalkozások nagy része azonban nem, vagy csak nagyon nehezen tudja, tudta követni ezt a fajta bérrendezést, vagy mondhatnám azt is, bérkövetelést. 

 

Tetőzte a problémát, hogy miközben folyamatosan ki kellett gazdálkodni a növekvő béreket és költségeket sokan belesodródtak egy rájuk kényszerített negatív árspirálba. Ennek egyenes következménye lett a minőség romlása, az éppen arra elegendő állapot, hogy hónapról hónapra úgynevezett „biztos megélhetést” biztosítson. 

 

Kialakult az a helyzet, ami arra elegendő, hogy kitermelje nagy nehezen a kötelezően fizetendőket, de sem fejlesztésre, sem működésre való tartalékot, forrást nem biztosít. 

 

Többen most mondhatják, hogy 5% lett az ÁFA. Igen annyi, de ez csak a pillanatnyi túlélést, egy lélegzet vételnyi levegőt adott sok vállalkozás számára. Számtalan vállalkozóval, munkavállalóval beszélek, közöttük vannak, akik a jövőt látják és tervezik, de még többen vannak, akik portfóliót váltanak vagy egyáltalán nem tudják mihez kezdjenek a jövőben.

 

"Most üresek az éttermek."
A kép illusztráció.

 

De ne menjünk ennyire előre, hiszen a válságnak, a veszélyhelyzetnek még koránt sincs vége. 

   A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az elmúlt 5 hét eseményeit összefoglalta, melynek nyomán sok minden fogalmazódik meg bennem. Kezdődött egy gyors pánikkal, amit ez év március elején élhettem meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség meghívására egy tájékoztató megbeszélésen vettem, vettünk részt, egyesületi, szövetségi elnökök, a turizmus teljes palettáját összefogva. Az ott elhangzottak is erősítik bennem - a fejemben itt csengenek a mondatok, mintha ma lettek volna - láttam és éreztem, hogy a szakma erre nincs felkészülve, talán a vállalkozások nem követték a híreket, vagy nem hitték el, hogy ez nálunk, velünk is megtörténhet majd. (Nagy valószínűséggel ez azért is lehetséges, mert hasonló helyzeteket még nem élhettek meg ezek a generációk, akik ma a turizmus motorjai. Ez nem az egyének hibája, mivel a hirtelen jött „válság”, nagyon rövid felkészülési időt adott.)

 

„Be kell zárnunk, mi lesz velünk?; Hogyan tovább?; Mit tudsz?” - hangzottak a kérdések a folyosón. A tájékoztató után a megállapítások is. Ekkor talán már az ott levők komolyan vehették az elhangzottakat, ugyanis az előzőekben felsorolt kérdések után visszafelé a parkoló irányába egészen más kifejezések hagyták el a kollégák száját! Nincs tartalék a vállalkozásoknál, ha van, akkor sokuknál maximum 1-2 hónap, 10-15%-nál 2-4 hónap. Az elmúlt 5 hétben számtalan mérést végeztünk. Az őszintén megnyíló vállalkozók és vállalkozások vezetői elmondták és leírták, hogy ezek a tartalékok nem a munkaerő megtartására és fejlesztésére lettek képezve (akiknél még van ilyen), hanem a vállalkozás működésének, életben maradásának minimum feltételeit tudják biztosítani. Ugyanis nézzük meg, hogy mennyi költséget kell kifizetniük a vállalkozásoknak nulla bevétel mellett pl.: bérleti díjak, energetikai és közmű díjak, a még megtartott vállalkozások számára szocho, előfizetési díjak, telekommunikációs eszközök díja. Nem beszélve arról, hogy a még életben maradt vállalkozásoknak a munkabért is ki kell fizetniük a ’bevételből’.

 

Felelős választott vezető mit tehet egy ilyen helyzetben?    

 

  

Egy új kommunikációs panelt indítottunk és kérdőívekkel kezdtük bombázni tagjainkat az elmúlt 5 héten keresztül kétnaponta. Kérdéseket küldtünk ki  külön a vállalkozóknak, külön a munkavállalóknak, amelyekre a válasz az elején nagy számban (1000-es minta) érkezett vissza, majd a visszafogott  lelkesedés miatt csökkent, de így is országos 100-as mintát eredményezett.  Itt is szeretném megköszönni a visszaérkező válaszokat, amelyeket minden  alkalommal továbbküldtünk a minisztériumok és az MTÜ felé, ezzel segítve az ő munkájukat.

 


Mindeközben naponta több száz emailt és telefont kaptunk és kapunk, amelyben kérdéseket, elemzéseket vártok tőlünk a kialakult helyzetnek megfelelő kormányzati határozatokról, ezek elemzéséről és értelmezéséről. 

 Azt, hogy melyik vendéglátóhely milyen portfóliót választ, azt sok esetben a vendég dönti el, de azt mi döntjük el közösen, hogy nevelünk-e utánpótlást magunknak a saját üzletünkbe, vagy elcsábítjuk máshonnan az alkalmazottat és ezzel felülírjuk az adott piaci (vállalkozó által elbírt) igényeket a bérekben. El kell azt is döntenünk, hogy továbbra is „vad kapitalistaként” bánunk a képzett és általunk fejlesztett munkatársainkkal vagy ezen a hozzáálláson is változtatunk, mégpedig új típusú humán erőforrás menedzsment módszerekkel. Természetesen, ha nem megalapozott hozzáértéssel nyúlunk sok-sok általunk a vendéglátásban alkalmazott eszközhöz, akkor egy idő után bekövetkezik a munkahelyek elvesztése, a vállalkozások bezárása. Nem azt mondom és írom, hogy ne adjunk kitermelhető, jó béreket, nem azt mondom, hogy éhbérért kell alkalmazni a kollégákat, de tény és való, hogy 2017-2020 között akkora bértömeg szakadt a vendéglátó vállalkozások nyakába, ami mára már nem kitermelhető és fenntartható. Ahogy egy másik, a közétkeztetésben dolgozó szakácskollégám, mint munkavállaló mondta nekem az elmúlt napokban: „Nekem még mindig van munkahelyem, ahol több mint tíz éve megbecsülnek és van fizetésem is. Ki tudja meddig tart még ez, ami sokaknak nem? Ez van sajnos. Itt nálunk vannak tartalékok. „

 

Összefoglalva, a vendéglátás újraindulását megelőzően minimum kétoldali kompromisszumok meghozatala szükséges, egy úgynevezett külső és belső kommunikációs panel segítségével, amelyben sok-sok információcserének kell elindulnia a közös jövőnkért!

 

Arra kérek mindenkit, hogy működjünk együtt, a szakmánkért, a magyar gazdaságért, Magyarországért! 

  

Ne rontsuk el! 

 

 

Krivács András

Elnök