csütörtök, 29 szeptember 2016 12:22

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig - I. rész

I. rész

MOTTÓ: Az asztal örömeit mindegyik életkorban, minden társadalmi helyzetben, minden országban és mindennap lehet élvezni; ez az élvezet társa lehet minden egyéb gyönyörűségünknek s az utolsó, mely megmarad és vigasztal akkor, mikor a többi örömünket már elvesztettük.


(BRILLAT-SAVARIN)

A történelem egyes korszakait nem csak a társadalmi és gazdasági berendezkedés, vagy a vallási, művészi és tudományos irányzatok szabták meg, nagy jelentősége volt a társas életnek és az emberek egymás közötti érintkezésének is. A közösségi élet velejárója a kultúrált magatartás, a jó modor és az egymással szembeni viselkedés az élet minden területén, aminek szabályait ősidőktől fogva illemtankönyvek sokasága foglalja össze – megkönnyítve ezzel a társasági életben való eligazodást. Ismerjük meg hát a különböző korok étkezési kultúráját és az asztali örömök élvezetének mindenkori szabályait a több száz évvel ezelőtt fogyasztott ételekkel együtt. Minden nép más-más fogalommal bír az illemről és az, amit e szó képvisel, századról-századra változott. A törvényeken és az erkölcsi szabályokon túl minden klasszikus társadalomnak megvolt a maga illemkódexe is. Theognis megarai Bölcs már i.e. 540-ben étkezési illemtant írt tanítványa, Kyrnos számára. Ebben a következő – ma is megszívlelendő – tanácsokkal látja el az ifjút: „Az asztali szomszédoddal viselkedj illedelmesen, okosan; ha kell, tégy úgy mintha semmit sem látnál, mintha ott sem volnál. Ha valaki még oly sokat nézett a pohár fenekére, azért ne tartsd vissza az ivástól; aki bortól édes álomba merült, fel ne ébreszd. Jó magad azonban kelj fel az asztaltól, mielőtt az ital eszedet venné. Az asztalnál légy derült kedélyű, de bölcsességedet se felejtsd otthon; a társalgásban mindenkivel egyformán végy részt; arra igyekezz, hogy az asztali együttlét nemcsak neked, de valamennyi résztvevőnek együttvéve kedves öröm és szórakozás legyen”.

A régi illemkódexeket böngészve sok furcsa, ma már mosolyt fakasztó rendeletet és szabályt találunk. Villa hiányában a középkori angol illemszabályok így rendelkeztek: „Halra, húsra és szárnyasokra soha ne tény két ujjnál és egy hüvelyknél többet.” Egy osztrák főhercegi udvarmester 1624-ben szükségesnek vélte, hogy rendelettel figyelmeztesse a kadét urakat, miként kell a főhercegi asztalnál viselkedni. Íme néhány a megszívlelendő tanácsokból: „1. Ne nyúljanak kézzel a tálba; ne hajigálják a csontokat a hátuk mögé vagy az asztal alá. 2. Ne szopják le az ujjukat, ne köpjenek a tányérba és ne töröljék az orrukat az abroszba. 3. Ne igyanak olyan állati módon, hogy azután leessenek a székről és ne tudjanak egyenesen járni.” II. Katalin cárnő (1762-1796) egyik „dörgedelméből”: „Megtiltatik az orosz főuraknak feleségeiket nyilvánosan ütlegelni, az asszonyoknak pedig, hogy szájukat nyilvános helyen az ivópohárba öblítsék ki”. A főúri udvaroknak természetesen külön etikettje volt, amiben Európában a francia és a spanyol udvar járt az élen. A spanyol királyt egy spanyol grand térdenállva szolgálta ki, de ez mind semmi volt a régi Abesszin uralkodók szertartásához. A császár méltóságával nem fért össze az a köznéphez illő művelet, hogy a kezét a szájához emelje. Helyette felszolgáló apródjai tépdesték darabokra a pecsenyét, saját mosott vagy mosatlan ujjaikkal és gyengéden a nagyúr szájába rakogatták. A főúri asztaloknál a rendes hétköznapi fogásokon kívül minden előfordult ami abban a korban ritka volt és drága. Volt kínai fecskefészek leves, hattyúpecsenye, pávasült, hódfark és medvetalp valamint különleges halak minden mennyiségben. Na és mi magyarok? Mátyás király udvarával folytatjuk…